Irodalom

A Kalevala évfordulóra írt versek olvashatók az alábbikban, melyek a Kalevala stílusában

Vincze József

Barátomnak Jokelába

Fény és árnyék erdő alján,
Régi barát vár ott én rám,
Ráköszön a fenyőfa ág,
Ablak előtt mókus, virág,
Lassan baktat, fáj már minden,
Fürgesége megszünt régen,
Fájó évek háta mögött,
Súlyos terhek alatt nyögött.
Öröme a fák s virágok,
Napos reggel és páfrányok,
Vígan int a kis madárnak,
Fenyők felett felhők szállnak.

Visszaréved ifjuságra,
Boldog napra, vidámságra,
Útját járja, botja kopog,
Szaunában tüze ropog,
Sokszor gondol barátjára,
Az itt lakott magyarjára,
Ritkán írnak már egymásnak,
Boldog idők messze járnak,
Felparázslik régi emlék,
Nem halovány nagyon az még,
Nem múlik el barátságuk,
Pedig messze ifjuságuk.

Vincze József

Kalevala prológ

Megjött kedvem gyűjtögetni,
Régi regéinket szedni,
Lápok között, kövek mentén,
Sáros úton végig menvén,
Ráncos anyó, öreg bátya,
Ősi dalát nekem szánja,
Dúdolgatják halkan csendben,
Rigmusait járják körben,
Előjönnek régi mesék,
Felszítják az ősök vérét,
Erőt ad az ősi dallam,
Egységbe forr népem lassan.

Vincze József

Szauna

Kígyózó füst tavak partján,
Erdő lakók ünnep napján,
Ropog a rönk, parázs izzik,
Észak népe levetkőzik,
Pórus tágul, ere lüktet,
Izzadsága gyorsan pereg,
Lelke tisztul, teste lángol,
Távol, s túl a nagyvilágtól,
Szíve tárul, barátra lel,
Némán nevet, ritkán felel,
Nyírfa nyilak sebzik hátát,
Megtalálja boldogságát.

Vincze József

Suomi elégia

Berkenye ág susogva int,
Hívogat a mohás kőszirt,
Lábam alatt lágy fenyőtű,
Tó tükréről szálló derű,
Áthatott a fenyőillat,
Hajladozva fáid alatt,
Fáradt tagom pihen, pilled,
Keresgélve kérges kazed,
Harsogva hull haris hangja,
Hangolva már őszi dalra,
Sárgulnak a nyír levelek,
Kergetik a jeges szelek.

Gondolj vándor hát a télre,
Elszáll időd, nyarad vége,
Élvezd ki a nyár melegét,
Rokon néped szeretetét,
Fehér felhők kéklő égen,
Otthon vagy itt réges-régen,
Barát vár rád ősök földjén,
Ajtók tárva éjek éjén,
Otthont ad a régi barát,
Sose feledd szaunáját,
Hazatérve gondolj rája,
Tudva mindig, hol hazája!

Képes Géza

Szonett Suomihoz

Mint szerelmes, kit vak sorsa kötöz
s nem látja a kedvest éveken át;
vágy tépi, marja - bámul a ködös távolba
s ír, ír, koptatja a pennát;

s a hosszú levelek csak örökös szomját
szítják s átszenved száz gyehennát;
reménysugárt gyúlni semerre sem lát,
de bízik még és csitítja nyűgös

szívét: így feszül minden idegem
feléd - nem tudlak elérni, de nem
nyugszom, Suomi, nem mondok le rólad!

Véremben délceg fenyőid dalolnak
s kék vizeid hívnak csillogva - holnap
megpihenek már meleg szíveden …

....